A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kakukkfű. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kakukkfű. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 22., szerda

Zöldfűszeres gombakrémleves

Zöldfűszeres gombakrémleves


Bocsánatot kell kérnem, hogy csak most osztom meg ezt a levest, pedig már egy hete készült, csak annyi dolgom akadt, hogy nem igazán maradt időm erre is...
Ez a leves sokkal több figyelmet érdemelne, mint amennyit most én rá fogok szánni. 
Minden kertelés nélkül elmondhatom róla, hogy annyira finom és krémes és gombaízű, hogy az eddigi próbálkozásaim alkalmával még soha nem lett ilyen :)
Remélem ti is legalább annyira élvezni, szeretni fogjátok ezt a levest mint mi! Jó étvágyat hozzá!



Hozzávalók:

500 g gomba
1 póréhagyma
szerecsendió
kakukkfű
zsálya
zöldségleves alaplé
tejszín


Elkészítés:

1. Daraboljuk fel a gombát, majd egy kis olajon kezdjük el pirítani. Adjunk hozzá szerecsendiót, majd amikor már félig puha jöhet hozzá a póréhagyma is.
2. Ekkor hozzáadhatjuk a zsályát és a kakukkfüvet is, kicsit hagyjuk, hogy az aromák bontakozzanak ki, majd adjuk hozzá az alaplét.
3. Pár perc főzés után turmixoljuk össze és adjuk hozzá a tejszínt. Főzzük még 2-3 percig, majd tálalhatjuk pirítós darabokkal, levesgyönggyel és egyébe kedven levesbetétekkel :)

2013. október 16., szerda

Fűszeres Cheddar Sajtos Sült Alma

Fűszeres Cheddar Sajtos Sült Alma

Nagymamámnál voltunk látogatóban, aki megajándékozott bennünket egy jókora vászon szatyor almával. Törtem is a fejem, hogy mi legyen ennyi almával, mivel nem igazán van ahol tároljuk és hamar megromlik...Könnyű lett volna azt mondanom, hogy pikk-pakk készítek egy kis almalevest vagy süteményt belőle, de én ezzel nem értem be, valami különlegesebbre vágytam és addig keresgéltem a világhálón, amíg egy amerikai blogger oldalán erre a receptre találtam :) A cheddar sajt és a fűszerek különleges ízkombinációt kölcsönöznek az amúgy önmagában is finom sült almának...Igazi meglepetés desszert lehet egy hűvös napon munkából hazatérő férjnek, az enyém csak hümmögni tudott miután megkóstolta :)

Hozzávalók:

12 db közepes alma, meghámozva és szeletelve
1 ek. kukoricaliszt
100 g cukor
fahéj, ízlés szerint
1 tk. reszelt citromhéj
késhegynyi szerecsendió
1/2 tk. rozmaring
1/2 tk. kakukkfű
2 ek. vaj
50 g cheddar sajt 

Elkészítés:

1. Melegítsd elő a sütőt 180 C fokra.
2. Egy nagy tálban keverd össze a szeletelt almát, a kukoricaliszttel, a cukorral, a fűszerekkel és a citromhéjjal.
3. A vajat olvaszd meg egy lábasban és add hozzá az fűszerekkel bevont almát, majd 8-10 percig vagy amíg megpuhul lassú tűzön párold.
4. Az így elkészült almát szuflés tálkákban oszd szét.
5. A tetejüket szórd meg reszelt cheddar sajttal, szükség esetén szórhatsz még rájuk a fűszerekből és sajtból is.
6. Az előmelegített sütőben kb. 5 perc alatt el is készülnek, amikor a megolvadt sajt kezd bugyborékolni és barnulni akkor ki is lehet venni a sütőből és elfogyasztani :)






2013. szeptember 3., kedd

Póréhagymás Baconos Batyu

Póréhagymás Baconos Batyu


Hűvös, szomorkás idő lett, egyre inkább látszik, hogy a nyár az utolsókat rúgja...Ilyen időben mi sem esik jobban, mint valami meleg, frissen sült falat. A póréhagymával, baconnel és krumplival töltött batyuk kiváló fogások reggelire vagy uzsonnára is, meleg tea mellé nem is tudnék jobbat elképzelni :) A csipetnyi kakukkfű adta illat- és ízkombináció ellenállhatatlanná teszi a kedves kis batyukat.
Ha nincs elég időnk a tészta elkészítésére, akkor boltban kapható friss omlós tésztát is használhatunk, de az otthon készült sokkal finomabb, ezért ilyen esetekre érdemes a fagyasztóban tartalékolni egy kevés tésztát.




Póréhagymás Baconos Batyuk

Hozzávalók:

Sós omlós tésztához:
500 g liszt
300 g vaj
2 db tojás
1 tk. só

Töltelékhez:
1 db nagy póréhagyma karikára szeletelve
2 db nagy krumpli héjában főve és feldarabolva (5-8 perc főzés elég)
100 g bacon kockára vágva
3 ek. tejszín
kakukkfű ízlés szerint
só, bors ízlés szerint

Elkészítés:
Sós omlós tészta:
1. A sót elkeverjük a liszttel, majd morzsoló mozdulatokkal elegyítjük a vajat a liszttel.
2. Amikor összedolgoztuk a lisztet és a vajat, adjuk hozzá a tojásokat és ezzel is gyúrjuk át.
3. Csomagoljuk folpackba és tegyük be a hűtőbe 1 órára. - A fagyasztást jól viseli, így készülhet nagyobb mennyiség is belőle.

Töltelék:
4. A póréhagymát kevés olíva olajon dinszteljük üvegesre.
5. Adjuk hozzá a bacont,és miután a bacon kezd sülni mehet bele a főtt kockázott krumpli.
6. A keveréket sózzuk, borsozzuk, beletépkedjük a kakukkfüvet is.
7. Végül hozzáadjuk a tejszínt és hagyjuk néhány percig összefőni az ízeket.

Összeillesztés:
8. Kinyújtjuk a tésztát és egyenlő nagyságú köröket szaggatunk.
9. A köröket megtöltjük a hagymás keverékkel, a tészta szélét a töltelék mentén megkenjük tojássárgával.
10. Összehajtjuk batyu formára a tésztákat a tojássárgával bekent felület mentén, a szélét megcsipkedjük.
11. Az előkészített batyukat sütőpapírral bélelt tepsire rakom és lekenem tojássárgával.
12. 180 C fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütöm, vagy még szép aranybarna színe nem lesz.